Shri Mataji 87. születésnapja

március 18, 2010

Jövendölés

Amikor a Jupiter belép a Halak jegyébe, a Földön inkarnálódni fog egy nagy jógi.  1970 körül egészen nyilvánvalóvá válik nagyon sok ember előtt, hogy egy új korszak kezdődik. A Kali Yugának vége lesz és elkezdődik a Krita Yuga.

Egy kiemelkedő Jógi fog megszületni ebben az időben a Földön. Ez a Jógi a Parabrahma megtestesülése és minden isteni erő birtokosa lesz. Addig a pillanatig egy jógi, vagy követő csak a teljes odaadás, és a Patanjali jóga útját követve érhette el a Moksha (megvilágosodás) áldását, és találhatta meg élete végső értelmét, de szigorú önmegtartóztatásnak kellett alávetni magát azért, hogy végül megvilágosodjon benne a Kundalini ereje. Tovább ehhez a bejegyzéshez »


Könnyű, hús nélküli vacsora

május 23, 2009

A hosszúra sikeredett szünet után elsőként valami egyszerűvel szeretném kezdeni. Minden alkalommal olyan recepteket válogatok majd össze, melyek együtt egy teljes étkezést tesznek lehetővé. A mai menü rizs és dhal, az indiai konyha két alapvető étele. Tovább ehhez a bejegyzéshez »


Illúzió (Mithya)

január 11, 2009

william_blake_jacobs_ladder1Azt magyarázom el ebben a levélben, hogy mi az, ami nem valódi (Mithya). Ezt fel kellene olvasni mindenkinek és mindenkinek magába kellene olvasztania. A nem valódi akkor kezdődik el, miután valaki megszületik erre a világra. A neved, a falud, az országod, a horoszkópod, a jóslatok és sok efféle dolog ragad rád, vagy ragasztják rád mások őket. Tovább ehhez a bejegyzéshez »


Szeretettel főzni – második rész

december 8, 2008

Néhány gondolatot szeretnék megosztani Önökkel arról, hogy miért olyan híres az indiai konyha. Mi az oka annak, hogy indiában a főzés igazi művészetté vált.

smh Tovább ehhez a bejegyzéshez »


Szeretettel főzni – első rész

november 27, 2008
Shubhangi Széchy

shubhangiszechy-128Ezt a címet viseli az a szakácskönyv, mely Shri Mataji receptjeit gyűjti össze. Szerencsém volt résztvenni a könyv elkészítésében és most szeretnék elindítani egy sorozatot, ahol néhány kedvencemet mutatnám be Shri Mataji receptjei közül. Tovább ehhez a bejegyzéshez »


Shri Mataji üzenet Makar Sakranti alkalmából

január 19, 2008

2008. január 17. – Pune, India

….

A Sankranti mindig valami új kezdetét jelenti. Ez bennetek a Kundalini felébredése volt, ami egy új kezdet. Ezen a napon a bennünk lévő Istennőt kell elégedetté tennünk és tudnunk kell, hogyan tiszteljük Őt.

A Makar Sankranti-kor élő hagyományra utalva, mely szerint édességet adunk egymásnak, amit szezám mag és Jaggery felhasználával készül, Shri Mataji elmondta, hogy ez az egymás közötti szeretet terjesztése.

Elmondta, hogy nagyon sokat köszönhetünk a Napnak. Ma mindenkinek a Napot kell tisztelnie és azt kell kérnünk, hogy a Nap energiája, a tudás és fény ebredjen fel bennünk. Ti mindannyian megvilágosodottak vagytok mert a Chaitanya (finom spirituális energia) áramlik bennetek. (Shri Mataji ezzel arra utal, hogy a Sahaja Jóga gyakorlása által felébred bennünk a Kundalini energia és elérjük az önmegvalósulás állapotát.)

Ébresszetek energiát, ébresszétek fel a békét magatokban és mondjátok el a világnak, hogy bennetek ez az energia áramlik és, hogy ezt mindenkinek el kell érnie. Saját jóságotok és hitelességetek által kell, hogy terjesszétek ezt az üzenetet.

….

ms.jpg

Gondolatmentes tudatosság

november 9, 2007

Részletek Shri Mataji beszédéből, melyet 2002-ben Diwali alkalmával mondott.

Képesek vagytok látni, hogy hol vannak a gyengéitek. Ti magatok váltok erre képessé. Hogy ezt elérjétek, a legfontosabb a meditáció.

Minden nap meditálnotok kéne. Akik nem meditálnak, bármikor visszaeshetnek, mert a meditáció olyan, mint mikor olajat öntötök a lámpásba.

A meditáció olyan megnyugtató, csodálatos módja az Isteni erővel való összekapcsolódásnak, hogy a meditatív állapotban az összes problémátok megoldódik.

Ha nem meditáltok, nem követitek a meditáció útját, akkor előfordulhat, hogy a bennetek lévő fény elgyengül és nem ad kellő világosságot.

Sokan kérdezik, hogyan kell meditálni. Ne tegyetek semmi mást, csak merüljetek el a gondolatmantes tudatosság állapotában. Próbáljátok elérni ezt az állapotot. Ha képessé váltok erre, akkor mindent meg tudtok tenni, mert ebben az állapotban eggyé váltok az igazsággal, a valósággal, az örömmel….

A meditáció a belső csend, csend a gondolataitokban és elmerülés a bennetek lévő óceán mélységében.

Akik nem meditálnak, mindig bizonytalanok, össze vannak zavarodva. És nem értik, hogy miért. Éppen ezért fontos a meditáció…. Olyan ez mint ahogyan az égőből állandóan árad a fény, mikor áthalad rajta az elektromosság. Ugyanígy a meditáció képessé tesz benneteket arra, hogy az Isteni erő állandoan átáramoljon rajtatok. Ez csökkenteni fogja a nyugtalanságotokat.

És nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy megszabadít benneteket mindenféle negatív gondolattól. Megszabadít benneteket mindentól, ami elbátortalanít. És amikor a gondolatnélküli állapot elérésével meditáltok meg fogtok lepődni, hogy mennyi segítséget kaptok belülről és kívülről egyaránt.  

Ha meditáltok, felébred bennetek bizalom, az Isteni erőbe vetetett teljes bizalom…. A meditáció biztonságérzetet, igazi megvilágosodást ad nektek.

Mai üzenetem, hogy a meditációtokban törekedjetek arra, hogy elmerüljetek a gondolatmentes tudatosság állapotában. Egyetlen gondolat sem fontos, mert az a ti teremtményetek. De, ha az Isteni teremtéssel akartok eggyé válni, akkor a gondolatnélküli állapot elérése a minimum, amit meg kell tennetek. És erre szép lassan képessé váltok, ahogyan fejlődtök.

(Shri Mataji Nirmala Devi, Diwali Puja 2002)


Az önmegvalósulás

Szeptember 4, 2007

Nem véletlenül használtam ezt a szót ilyen formában, nem pedig önmegvalósításként. A kettő között az a különbség, hogy míg az önmegvalósítás arra utal, hogy én teszek valamit (ami valószínüleg abból táplálkozik, amivel éppen azonosítom önmagam – egó, elme, vágyak, érzelmek), addig az önmegvalósulás egy spontán, természetes folyamatot szándékszik kifejezni, melyet nem az elménk irányít.

A természetben, vagy inkább had mondjam azt, hogy az életben rengeteg ilyen folyamat, történés, esemény van, melyeknek áldását naponta élvezzük. Gondoljunk csak arra, hogy ha elvetünk egy kis magot abból fa lesz, az gyümölcsöt hoz, ami táplál bennünket. Az elménk semmilyen szerepet nem játszik a folyamatban. De ugyanezt elmondhatjuk a légzésünkre, a szívverésünkre, vagy éppen a látásunkra is.

Rengeteg olyan dolog történik bennünk és körülöttünk, melyek nem az elménkből táplálkoznak, spontának, természetesek. Az önmegvalósulás, amiről itt beszélni szeretnék pont egy ilyen folyamat. Nem arról van szó, hogy megálmodom, vagy kitalálom, hogy milyen szertnék lenni belül, kívül és azt megvalósítom, hanem arról, hogy valamilyen már valójában vagyok, ami születésemtől kezdve bennem van, ahogy meg lettem teremtve.

Születésünktől kezdve bennünk van egy finom energia-rendszer. Ez a redszer rengeteg erőt ad nekünk, melyek egy része megnyilvánul életünkben, egy másik része pedig bizonyos okokból nem tud megnyilvánulni. Önmegvalósulás alatt azt értem, amikor első lépésként kapcsolatba kerülünk ezzel a rendszerrel, elkezdjük azt megismerni, majd lebontunk magunkban minden olyen dolgot, ami akadályozza, hogy a bennünk lévő erők megnyilvánuljanak.

Mik lehetnek az akadályok? Egó, büszkeség, irigység, kéjvágy, bűntudat, mohóság és még sok egyéb. Mik az erők, melyek bennünk vannak és melyeket elnyerhetünk, ha az előbbi akadályokat leküzdjük: béke, csönd, megbocsátás, együttérzés, nagylelküség, szeretet, tiszta tudás és még sok más.

De hogyan tudnánk az előbb felsorolt akadályokat leküzdeni? Nem lehetetlen. A teremtőnk mindenre gondolt, amikor megteremtette az embert. Ezért van bennünk a Kundalini. Ez az erő képes arra, hogy teljesen megtisztítson bennünket. Pusztán arra van szükség, hogy naponta meditáljunk a Kundalini energiát felemelve.  Persze ennél többet tehetünk, erről szól ez a meditációs kurzus.


Kundalini

augusztus 20, 2007

Shri Mataji Nirmala Devi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

“… a Kundalini meg fog tisztítani benneteket, így teljesen tisztává váltok. Amikor az arany nem teljesen tiszta és tűzbe teszik, a tiszta arany külön válik. Ugyanígy a Kundalini tüze teljesen megtisztít benneteket, abszolút tisztává változtat benneteket és így elkezditek felfedezni a saját dicsőségeteket, saját természeteteket, nagyságotokat….”

Shri Mataji, 1992. május 10., Cabella