János apostol így ír erről az Apokalipszisben: „Ő megmutatá nékem az élő folyót, mely úgy csillogott, mint a kristályvíz, és Isten trónusából szökellt a magasba”. Ez ugyanaz a példázat, melyet Krisztus említett a szamaritánus asszonynak: „Aki ebből a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha nem fog megszomjúzni. A víz, amelyet én adok neki, az örökkévaló élet forrásává válik őbenne”.
A Kundalini az abszolút tisztaság, a szűziesség isteni megnyilvánulása. Ő Gaura, amely a Szűzet jelenti az indiai hagyományban. Létrehozza a spirituális megszületést, az Atya közbelépése nélkül, Jézus szeplőtelen fogantatásához híven.
A Kundalini tehát nem más, mint a Szűz Anya, Mária képében, a princípium, melyet a Nyugat annyira imádott a maga vallásos megnyilvánulásában.
A Kundalini ugyanakkor a tisztító tűz is. Olyannyira tiszta, hogy a tisztátalanságot nem szívja magába, nem nyeli el, hanem elpusztítja. Úgy a buddhizmusban, mint a kereszténységben és az iszlámban, egy lángnyelv, vagy lángcsóva formájában ábrázolják, amely a fejtető fölött található.
Az Új Testamentum leírja, amint Pünkösd napján „lángnyelvek jelentek meg, leereszkedvén a jelenlevő apostolok mindegyikére”.
A templomokban látható számos mozaik és festmény, amelyek lángoszlopokat ábrázolnak, ezen lángoszlopok az apostolok fejéből, a fontanella helyéről szökennek magasba, összekötve őket az Istenivel, a helyzettől függően Máriával vagy Krisztussal. A leghíresebb ábrázolások a velencei San Marco bazilikában és az isztanbuli Chorában láthatók.
Írta: Erika 
Sandor
Shubhangi
Erika
