Az anya és a Spiritualitás (7)

május 10, 2010

János apostol így ír erről az Apokalipszisben: „Ő megmutatá nékem az élő folyót, mely úgy csillogott, mint a kristályvíz, és Isten trónusából szökellt a magasba”. Ez ugyanaz a példázat, melyet Krisztus említett a szamaritánus asszonynak: „Aki ebből a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha nem fog megszomjúzni. A víz, amelyet én adok neki, az örökkévaló élet forrásává válik őbenne”.

A Kundalini az abszolút tisztaság, a szűziesség isteni megnyilvánulása. Ő Gaura, amely a Szűzet jelenti az indiai hagyományban. Létrehozza a spirituális megszületést, az Atya közbelépése nélkül, Jézus szeplőtelen fogantatásához híven.

A Kundalini tehát nem más, mint a Szűz Anya, Mária képében, a princípium, melyet a Nyugat annyira imádott a maga vallásos megnyilvánulásában.

A Kundalini ugyanakkor a tisztító tűz is. Olyannyira tiszta, hogy a tisztátalanságot nem szívja magába, nem nyeli el, hanem elpusztítja. Úgy a buddhizmusban, mint a kereszténységben és az iszlámban, egy lángnyelv, vagy lángcsóva formájában ábrázolják, amely a fejtető fölött található.

Az Új Testamentum leírja, amint Pünkösd napján „lángnyelvek jelentek meg, leereszkedvén a jelenlevő apostolok mindegyikére”.

A templomokban látható számos mozaik és festmény, amelyek lángoszlopokat ábrázolnak, ezen lángoszlopok az apostolok fejéből, a fontanella helyéről szökennek magasba, összekötve őket az Istenivel, a helyzettől függően Máriával vagy Krisztussal. A leghíresebb ábrázolások a velencei San Marco bazilikában és az isztanbuli Chorában láthatók.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »


Az Anya és a Spiritualitás (6)

március 5, 2010

A Kundalini az eszköz ahhoz, hogy elérjük az Önvalót.

Az iszlám hagyományban a Kundalinit egy női arcú kanca, Al-Buraq jelképezi, aki a Prófétát Allah trónjához vezeti. Gábriel Arkangyal, aki a Prófétát kíséri, a következőket mondja Al-Buraq-ról:

”Nincs más ülés, mint Ő (Al-Buraq), ki eljutna Istenhez

Nem kapok jelet Istentől, csak őrajta keresztül:”

A nagy indiai szent, Gnyaneshvar, aki a XII. században élt, hasonló képet írt le.

Ő Shiva edényének nevezte, vagyis az Erőnek, amely kinyilvánítja a Szellemet.

„Ő a Világok Anyja,

A Lélek királyságának dicsősége,

Ő óvja gyöngéd csírázását

Az univerzális magnak.

Ő az Alak-Nélküli lingamja,

Shiva Edénye”.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »


Az Anya és a Spiritualitás (5)

december 24, 2009

A Kundalini és az Önmegvalósulás

A Kundalini, a keresztcsontban, a sacrumban található három és félszer feltekeredve. Innen ered szanszkrit neve is, melynek jelentése „önmagára tekeredve”.

Az ókori görögök rájöttek, hogy a keresztcsont, amelyet ők „hieros osteos”-nak neveztek (szent csont vagy sacrum) magában hordozza azt a szent dimenziót, amely elvezet a Pneumához, a Lélekhez.

Gyaneshvara így ír a Kundaliniről:
„Nagyon kicsi és önmagára tekeredve
Három és félszer, hasonlít egy nőstény kígyóra,
Amelynek a feje lefelé néz…Ő egy villámló gyűrű,
Egy csokor láng, egy oszlop a legfinomabb aranyból/egy aranyló oszlop”.

Az Önmegvalósulás egy belső tapasztalás, amely akkor manifesztálódik, amikor a Kundalini felemelkedik a sacrumból, végig a hátgerinc mentén és eléri a fejtetőt, amelyet kutacsnak vagy fontanella-nak nevezünk, ezen keresztül tör át és kilép.

A fontanella szó görögül kis szökőkutat jelent, amely pontosan jelképezi a Kundalinit, ahogyan feltör, felszökken a fejtető ezen pontján. Tovább ehhez a bejegyzéshez »


Az Anya és a Spiritualitás (4)

november 3, 2009

Az Önvaló
A Szellem, az Önvaló, az Atman az ember szívében lakozik.
Az öröm, a teljesség és az univerzális szeretet forrása.
Ha a Kundalini a belső Anyát jelenti, akkor az Atman az Univerzális Szellem, az Atyai Isten tükröződése a szívünkben.
Shankara, India VIII. századi nagy filozófusa, egyike volt azoknak, akik a legmélyebben realizálták az Istennel való egyesülés állapotát. Az Atmanról szóló versei híressé váltak:
Shri Shiva_1„Az, aki minden változástól mentes
Az, aki természetéből eredően soha nem szűnik meg létezni,
Az, aki az óceán derűjével bír,
melyet egyetlen hullámfodor sem kavar fel,
Az, aki mindörökké szabad,
Akinek lényege a tökéletes homogenitás,
Ő Shiva, és te vagy Shiva!
Meditálj hát őrajta lótusz szívedben!
Akin kívül senki más nem létezik,
Az, aki a legfőbb az Univerzumban, önmaga az illúzió oka,
Az önvaló, ki a legmélyebben rejtőzik minden létezőben,
Az igazi Önvaló: Létezés, Intelligencia, az Abszolút Boldogság,
Az Önvaló, aki végtelen és megváltoztathatatlan,
Ő Shiva, és te vagy Shiva!
Meditálj hát őrajta lótusz szívedben! Tovább ehhez a bejegyzéshez »


A meditáció áldásos hatása 2.

november 19, 2007

Érzelmi aspektus – amikor a Kundalini felébred bennünk és elmélyedünk a meditáció állapotában, érzelmileg is egyensúlyba kerülünk.  Mindazok a gyengeségek, melyek meggátolják a tiszta és őszinte érzések megnyílvánulását, mint például a mohóság, bizonytalanság, féltékenység stb. eltűnnek, mikor átérezzük a meditáció örömét. Ez az öröm abszolút, kettősségtől mentes.  Ugyanez az öröm motiválja felemelkedésünket.

Spirituális aspektus – és végül, de nem utolsó sorban a Sahaja Jóga meditáció felfedi előttünk az Istenő Erő hármas jellegét, ami az igazság, tudatosság és áldás. Az Egész részévé válunk, cseppként oldódunk fel a szeretet óceánjában, és a meditáció állapotában eggyé válunk az Eredendő, Ősi Erővel. Ez a tapasztalat az emberi tudatosság fejlődésének következő mérföldköve, melyet újjászületésnek, vagy önmegvalósulásnak neveznek. Ez azt jelenti, hogy lényünk spirituális esszenciája, ami mindeddig rejtve volt, kézzelfoghatóvá válik.  Az Inteni Erővel való kapcsolatunk egyre erősebbé válik és ez minden bizonnyal a legértékesebb áldás, mellyel a meditáció és a Kundalini felébredése megajándékoz minket. A középút és egyensúly, amit a Kundalini napról-napra megalapoz bennünk, nem csak fizikai, érzelmi és pszichológiai áldásokat hoz számunkra, hanem anyagi, társádalmi és szakmai áldásokat is.


A meditáció áldásos hatása

november 14, 2007

A Sahaja Jóga áldásos hatással van lényünk minden aspektusára, a mentális, a fizikai, az anyagi, az érzelmi és a spirituális aspektusára is.

Fizikai aspektus – a bennünk található finom energia-redszer koordinálja belső szerveink és sejtjeink működését. A betegségek akkor alakulnak ki, amikor ez a rendszer nem tud megfelelően működni, felbomlik az egyensúly az egész rendszerben, vagy egy-egy energia központban. A hagyományos orvoslás a tüneteket kezeli, míg a Sahaja Jóga meditáció lehetővé teszi, hogy a valódi okot találjuk meg, ami az adott központ egyensúlyának felborulásához vezetet. Lehetővé teszi azt is, hogy az egyensúlyt újra elérjük. Így, a Kundalini tisztító erejével, spontán módon még gyóygíthatatlannak tartott betegségekből is meggyógyulhatunk.

Mentális aspektus – amikor elérjük a meditáció állapotát, belépünk a csend birodalmába. A folyamatosan támadó gondolatok lassan eltünnek és a maga teljes intenzitásával tárul fel előttünk a jelen valósága. Érzékeink a világ valódi képét küldik nekünk, melyet nem hamisítanak meg elménk és beidegződéseink, kondícióink. Sőt elménk a megvilágosodott lelkünk szolgájává válik.

 Folyt. köv.


“Változtasd meg önmagad, változtasd meg a világot”

szeptember 22, 2007

 Ezzel a mottóval került ma megrendezésre idén második alkalommal az Európai Önmegvalósulási Nap. Ha körülnézünk magunk körül, nem kell túl messzire mennünk, hogy felébredjen bennünk (akármelyikünkben) a változás iránti vágy. Ezzel azt hiszem mindannyian egyet tudunk érteni. De, ha arról kéne beszélgetnünk, hogy mit és hogyan szeretnénk megváltoztatni, akkor a kép már nem lenne ennyire homogén és határozott.

 A világnak változásra van szüksége – gazdasági, politikai, kulturális változásra. Ha van egy kis időnk és megpróbálunk a problémák mélyére hatolni, legyen szó akármilyen problémáról is, megláthatjuk mögötte az emberi esendőséget, tökéletlenséget – az egyén gyengeségeit. A legtöbb problémát nézhetjük több szemszögből (pl. ha nem lenne drog kereskedelem, akkor az emberek nem drogoznának. Tehát a megoldás a drog kereskedelem felszámolása. De vajon ezzel megoldódik-e az a probléma, ami valakit a drogfogyasztásba hajszol. Természetesen nem. De, ha az egyének képesek lennének valamilyen (más) módon megoldani a problémáikat, akkor az egész dolog megoldódhatna.)

 Tehát a kulcs az egyének, azaz a mi kezünben van. Erről szól az a mottó. Ha képesek lennénk jobbá tenni önmagunkat, akkor jobbá tennénk a világot. Legalább egy kis lépést tennénk egy jobb világ felé. Vajon eredendően jó e az ember, képes-e jobbá tenni önmagát. Gondoljunk csak bele, hogy mindannyian képesek vagyunk jók, a legjobbak lenni bizonyos emberekkel szemben. Másokat viszont gyűlölünk, dühösek vagyunk rájuk stb. Ez azt jelenti, hogy a jóság bennünk van csak valahogy ki kell terjesztenünk mindenkire.  Erről szól ez a rendezvény, erről szól az önmegvalósulás és erről szól ez a honlap is.


Felkerült az első hét programja

szeptember 10, 2007

Végre…. Fennt van az első hét anyaga. Kívánok minden meditálni vágyónak jó gyakorlást és várom a visszajelzéseket akár e-mailben, akár a kommentek között.


Az önmegvalósulás

szeptember 4, 2007

Nem véletlenül használtam ezt a szót ilyen formában, nem pedig önmegvalósításként. A kettő között az a különbség, hogy míg az önmegvalósítás arra utal, hogy én teszek valamit (ami valószínüleg abból táplálkozik, amivel éppen azonosítom önmagam – egó, elme, vágyak, érzelmek), addig az önmegvalósulás egy spontán, természetes folyamatot szándékszik kifejezni, melyet nem az elménk irányít.

A természetben, vagy inkább had mondjam azt, hogy az életben rengeteg ilyen folyamat, történés, esemény van, melyeknek áldását naponta élvezzük. Gondoljunk csak arra, hogy ha elvetünk egy kis magot abból fa lesz, az gyümölcsöt hoz, ami táplál bennünket. Az elménk semmilyen szerepet nem játszik a folyamatban. De ugyanezt elmondhatjuk a légzésünkre, a szívverésünkre, vagy éppen a látásunkra is.

Rengeteg olyan dolog történik bennünk és körülöttünk, melyek nem az elménkből táplálkoznak, spontának, természetesek. Az önmegvalósulás, amiről itt beszélni szeretnék pont egy ilyen folyamat. Nem arról van szó, hogy megálmodom, vagy kitalálom, hogy milyen szertnék lenni belül, kívül és azt megvalósítom, hanem arról, hogy valamilyen már valójában vagyok, ami születésemtől kezdve bennem van, ahogy meg lettem teremtve.

Születésünktől kezdve bennünk van egy finom energia-rendszer. Ez a redszer rengeteg erőt ad nekünk, melyek egy része megnyilvánul életünkben, egy másik része pedig bizonyos okokból nem tud megnyilvánulni. Önmegvalósulás alatt azt értem, amikor első lépésként kapcsolatba kerülünk ezzel a rendszerrel, elkezdjük azt megismerni, majd lebontunk magunkban minden olyen dolgot, ami akadályozza, hogy a bennünk lévő erők megnyilvánuljanak.

Mik lehetnek az akadályok? Egó, büszkeség, irigység, kéjvágy, bűntudat, mohóság és még sok egyéb. Mik az erők, melyek bennünk vannak és melyeket elnyerhetünk, ha az előbbi akadályokat leküzdjük: béke, csönd, megbocsátás, együttérzés, nagylelküség, szeretet, tiszta tudás és még sok más.

De hogyan tudnánk az előbb felsorolt akadályokat leküzdeni? Nem lehetetlen. A teremtőnk mindenre gondolt, amikor megteremtette az embert. Ezért van bennünk a Kundalini. Ez az erő képes arra, hogy teljesen megtisztítson bennünket. Pusztán arra van szükség, hogy naponta meditáljunk a Kundalini energiát felemelve.  Persze ennél többet tehetünk, erről szól ez a meditációs kurzus.


Kundalini

augusztus 20, 2007

Shri Mataji Nirmala Devi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

“… a Kundalini meg fog tisztítani benneteket, így teljesen tisztává váltok. Amikor az arany nem teljesen tiszta és tűzbe teszik, a tiszta arany külön válik. Ugyanígy a Kundalini tüze teljesen megtisztít benneteket, abszolút tisztává változtat benneteket és így elkezditek felfedezni a saját dicsőségeteket, saját természeteteket, nagyságotokat….”

Shri Mataji, 1992. május 10., Cabella


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.