Az anya és a Spiritualitás (7)

május 10, 2010

János apostol így ír erről az Apokalipszisben: „Ő megmutatá nékem az élő folyót, mely úgy csillogott, mint a kristályvíz, és Isten trónusából szökellt a magasba”. Ez ugyanaz a példázat, melyet Krisztus említett a szamaritánus asszonynak: „Aki ebből a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha nem fog megszomjúzni. A víz, amelyet én adok neki, az örökkévaló élet forrásává válik őbenne”.

A Kundalini az abszolút tisztaság, a szűziesség isteni megnyilvánulása. Ő Gaura, amely a Szűzet jelenti az indiai hagyományban. Létrehozza a spirituális megszületést, az Atya közbelépése nélkül, Jézus szeplőtelen fogantatásához híven.

A Kundalini tehát nem más, mint a Szűz Anya, Mária képében, a princípium, melyet a Nyugat annyira imádott a maga vallásos megnyilvánulásában.

A Kundalini ugyanakkor a tisztító tűz is. Olyannyira tiszta, hogy a tisztátalanságot nem szívja magába, nem nyeli el, hanem elpusztítja. Úgy a buddhizmusban, mint a kereszténységben és az iszlámban, egy lángnyelv, vagy lángcsóva formájában ábrázolják, amely a fejtető fölött található.

Az Új Testamentum leírja, amint Pünkösd napján „lángnyelvek jelentek meg, leereszkedvén a jelenlevő apostolok mindegyikére”.

A templomokban látható számos mozaik és festmény, amelyek lángoszlopokat ábrázolnak, ezen lángoszlopok az apostolok fejéből, a fontanella helyéről szökennek magasba, összekötve őket az Istenivel, a helyzettől függően Máriával vagy Krisztussal. A leghíresebb ábrázolások a velencei San Marco bazilikában és az isztanbuli Chorában láthatók.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »


Az Anya és a Spiritualitás (6)

március 5, 2010

A Kundalini az eszköz ahhoz, hogy elérjük az Önvalót.

Az iszlám hagyományban a Kundalinit egy női arcú kanca, Al-Buraq jelképezi, aki a Prófétát Allah trónjához vezeti. Gábriel Arkangyal, aki a Prófétát kíséri, a következőket mondja Al-Buraq-ról:

”Nincs más ülés, mint Ő (Al-Buraq), ki eljutna Istenhez

Nem kapok jelet Istentől, csak őrajta keresztül:”

A nagy indiai szent, Gnyaneshvar, aki a XII. században élt, hasonló képet írt le.

Ő Shiva edényének nevezte, vagyis az Erőnek, amely kinyilvánítja a Szellemet.

„Ő a Világok Anyja,

A Lélek királyságának dicsősége,

Ő óvja gyöngéd csírázását

Az univerzális magnak.

Ő az Alak-Nélküli lingamja,

Shiva Edénye”.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »


Az Upanishadok – Chandogya

február 16, 2010

Om. Élt egyszer egy Svetaketu Aruyena nevű fiú. Egy nap így szólt hozzá az édesapja: „Svetaketu, menj, tanuld a szent bölcsességet…”

A fiú tizenkét éves volt, amikor elment és megtanulván a Védákat, huszonnégy évesen tért haza. Nagyon büszke volt tudására és igen nagy véleménnyel volt saját magáról.

Atyja látván ezt, azt mondta neki: „Hozz nekem egy gyümölcsöt a banyan fáról!” „Íme, itt van Atyám.” Törd ketté. Kettétörtem, Atyám. Mit látsz benne? Apró magokat, Atyám. Törj ketté egyet közülük, fiam. Mit látsz benne? Semmit a világon, Atyám. Tovább ehhez a bejegyzéshez »


Az Anya és a Spiritualitás (5)

december 24, 2009

A Kundalini és az Önmegvalósulás

A Kundalini, a keresztcsontban, a sacrumban található három és félszer feltekeredve. Innen ered szanszkrit neve is, melynek jelentése „önmagára tekeredve”.

Az ókori görögök rájöttek, hogy a keresztcsont, amelyet ők „hieros osteos”-nak neveztek (szent csont vagy sacrum) magában hordozza azt a szent dimenziót, amely elvezet a Pneumához, a Lélekhez.

Gyaneshvara így ír a Kundaliniről:
„Nagyon kicsi és önmagára tekeredve
Három és félszer, hasonlít egy nőstény kígyóra,
Amelynek a feje lefelé néz…Ő egy villámló gyűrű,
Egy csokor láng, egy oszlop a legfinomabb aranyból/egy aranyló oszlop”.

Az Önmegvalósulás egy belső tapasztalás, amely akkor manifesztálódik, amikor a Kundalini felemelkedik a sacrumból, végig a hátgerinc mentén és eléri a fejtetőt, amelyet kutacsnak vagy fontanella-nak nevezünk, ezen keresztül tör át és kilép.

A fontanella szó görögül kis szökőkutat jelent, amely pontosan jelképezi a Kundalinit, ahogyan feltör, felszökken a fejtető ezen pontján. Tovább ehhez a bejegyzéshez »


Sahaja Jóga az oktatásban

december 17, 2008


A Vishwa Nirmala Vidya Mandir India Kerala államának Kannur nevű helységében, csodálatos erdei környezetben, kókuszpálma ligetek és rízsföldek között található. Ez az intézmény a kerala-i oktatási rendszer megvilágosodásának eljövetelét alapozza meg. A Vishwa Nirmala Mandirban a Vishwa Nirmala Dharma zászlaja alatt eltérő vallású diákok tanulnak. Tovább ehhez a bejegyzéshez »


Javul a memóriánk a jógától

november 19, 2007

A klinikai depresszió tünetei közé a lehangoltságon kívül kognitív zavarok is tartoznak: figyelemzavar, memóriazavar, a döntési folyamatok zavara. Sharman és munkatársai a sahaja jóga meditáció fenti funkciókra kifejtett hatását vizsgálták depressziós betegek körében: 30 depressziós pácienst két csoportra osztottak, az egyik csoport 8 hétig antidepresszánsokat szedett és rendszeresen sahaja jóga meditációt végzett, a másik csoport csak antidepresszánsokat szedett és nem meditált. A kezelés kezdete előtt és utána is felvettek a betegekkel egy, a pszichomotoros tempót, rövid távú memóriát és végrehajtó funkciókat mérő tesztcsomagot.  Részletek >>


A meditáció áldásos hatása 2.

november 19, 2007

Érzelmi aspektus – amikor a Kundalini felébred bennünk és elmélyedünk a meditáció állapotában, érzelmileg is egyensúlyba kerülünk.  Mindazok a gyengeségek, melyek meggátolják a tiszta és őszinte érzések megnyílvánulását, mint például a mohóság, bizonytalanság, féltékenység stb. eltűnnek, mikor átérezzük a meditáció örömét. Ez az öröm abszolút, kettősségtől mentes.  Ugyanez az öröm motiválja felemelkedésünket.

Spirituális aspektus – és végül, de nem utolsó sorban a Sahaja Jóga meditáció felfedi előttünk az Istenő Erő hármas jellegét, ami az igazság, tudatosság és áldás. Az Egész részévé válunk, cseppként oldódunk fel a szeretet óceánjában, és a meditáció állapotában eggyé válunk az Eredendő, Ősi Erővel. Ez a tapasztalat az emberi tudatosság fejlődésének következő mérföldköve, melyet újjászületésnek, vagy önmegvalósulásnak neveznek. Ez azt jelenti, hogy lényünk spirituális esszenciája, ami mindeddig rejtve volt, kézzelfoghatóvá válik.  Az Inteni Erővel való kapcsolatunk egyre erősebbé válik és ez minden bizonnyal a legértékesebb áldás, mellyel a meditáció és a Kundalini felébredése megajándékoz minket. A középút és egyensúly, amit a Kundalini napról-napra megalapoz bennünk, nem csak fizikai, érzelmi és pszichológiai áldásokat hoz számunkra, hanem anyagi, társádalmi és szakmai áldásokat is.


A meditáció áldásos hatása

november 14, 2007

A Sahaja Jóga áldásos hatással van lényünk minden aspektusára, a mentális, a fizikai, az anyagi, az érzelmi és a spirituális aspektusára is.

Fizikai aspektus – a bennünk található finom energia-redszer koordinálja belső szerveink és sejtjeink működését. A betegségek akkor alakulnak ki, amikor ez a rendszer nem tud megfelelően működni, felbomlik az egyensúly az egész rendszerben, vagy egy-egy energia központban. A hagyományos orvoslás a tüneteket kezeli, míg a Sahaja Jóga meditáció lehetővé teszi, hogy a valódi okot találjuk meg, ami az adott központ egyensúlyának felborulásához vezetet. Lehetővé teszi azt is, hogy az egyensúlyt újra elérjük. Így, a Kundalini tisztító erejével, spontán módon még gyóygíthatatlannak tartott betegségekből is meggyógyulhatunk.

Mentális aspektus – amikor elérjük a meditáció állapotát, belépünk a csend birodalmába. A folyamatosan támadó gondolatok lassan eltünnek és a maga teljes intenzitásával tárul fel előttünk a jelen valósága. Érzékeink a világ valódi képét küldik nekünk, melyet nem hamisítanak meg elménk és beidegződéseink, kondícióink. Sőt elménk a megvilágosodott lelkünk szolgájává válik.

 Folyt. köv.


Gondolatmentes tudatosság

november 9, 2007

Részletek Shri Mataji beszédéből, melyet 2002-ben Diwali alkalmával mondott.

Képesek vagytok látni, hogy hol vannak a gyengéitek. Ti magatok váltok erre képessé. Hogy ezt elérjétek, a legfontosabb a meditáció.

Minden nap meditálnotok kéne. Akik nem meditálnak, bármikor visszaeshetnek, mert a meditáció olyan, mint mikor olajat öntötök a lámpásba.

A meditáció olyan megnyugtató, csodálatos módja az Isteni erővel való összekapcsolódásnak, hogy a meditatív állapotban az összes problémátok megoldódik.

Ha nem meditáltok, nem követitek a meditáció útját, akkor előfordulhat, hogy a bennetek lévő fény elgyengül és nem ad kellő világosságot.

Sokan kérdezik, hogyan kell meditálni. Ne tegyetek semmi mást, csak merüljetek el a gondolatmantes tudatosság állapotában. Próbáljátok elérni ezt az állapotot. Ha képessé váltok erre, akkor mindent meg tudtok tenni, mert ebben az állapotban eggyé váltok az igazsággal, a valósággal, az örömmel….

A meditáció a belső csend, csend a gondolataitokban és elmerülés a bennetek lévő óceán mélységében.

Akik nem meditálnak, mindig bizonytalanok, össze vannak zavarodva. És nem értik, hogy miért. Éppen ezért fontos a meditáció…. Olyan ez mint ahogyan az égőből állandóan árad a fény, mikor áthalad rajta az elektromosság. Ugyanígy a meditáció képessé tesz benneteket arra, hogy az Isteni erő állandoan átáramoljon rajtatok. Ez csökkenteni fogja a nyugtalanságotokat.

És nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy megszabadít benneteket mindenféle negatív gondolattól. Megszabadít benneteket mindentól, ami elbátortalanít. És amikor a gondolatnélküli állapot elérésével meditáltok meg fogtok lepődni, hogy mennyi segítséget kaptok belülről és kívülről egyaránt.  

Ha meditáltok, felébred bennetek bizalom, az Isteni erőbe vetetett teljes bizalom…. A meditáció biztonságérzetet, igazi megvilágosodást ad nektek.

Mai üzenetem, hogy a meditációtokban törekedjetek arra, hogy elmerüljetek a gondolatmentes tudatosság állapotában. Egyetlen gondolat sem fontos, mert az a ti teremtményetek. De, ha az Isteni teremtéssel akartok eggyé válni, akkor a gondolatnélküli állapot elérése a minimum, amit meg kell tennetek. És erre szép lassan képessé váltok, ahogyan fejlődtök.

(Shri Mataji Nirmala Devi, Diwali Puja 2002)


“Változtasd meg önmagad, változtasd meg a világot”

Szeptember 22, 2007

 Ezzel a mottóval került ma megrendezésre idén második alkalommal az Európai Önmegvalósulási Nap. Ha körülnézünk magunk körül, nem kell túl messzire mennünk, hogy felébredjen bennünk (akármelyikünkben) a változás iránti vágy. Ezzel azt hiszem mindannyian egyet tudunk érteni. De, ha arról kéne beszélgetnünk, hogy mit és hogyan szeretnénk megváltoztatni, akkor a kép már nem lenne ennyire homogén és határozott.

 A világnak változásra van szüksége – gazdasági, politikai, kulturális változásra. Ha van egy kis időnk és megpróbálunk a problémák mélyére hatolni, legyen szó akármilyen problémáról is, megláthatjuk mögötte az emberi esendőséget, tökéletlenséget – az egyén gyengeségeit. A legtöbb problémát nézhetjük több szemszögből (pl. ha nem lenne drog kereskedelem, akkor az emberek nem drogoznának. Tehát a megoldás a drog kereskedelem felszámolása. De vajon ezzel megoldódik-e az a probléma, ami valakit a drogfogyasztásba hajszol. Természetesen nem. De, ha az egyének képesek lennének valamilyen (más) módon megoldani a problémáikat, akkor az egész dolog megoldódhatna.)

 Tehát a kulcs az egyének, azaz a mi kezünben van. Erről szól az a mottó. Ha képesek lennénk jobbá tenni önmagunkat, akkor jobbá tennénk a világot. Legalább egy kis lépést tennénk egy jobb világ felé. Vajon eredendően jó e az ember, képes-e jobbá tenni önmagát. Gondoljunk csak bele, hogy mindannyian képesek vagyunk jók, a legjobbak lenni bizonyos emberekkel szemben. Másokat viszont gyűlölünk, dühösek vagyunk rájuk stb. Ez azt jelenti, hogy a jóság bennünk van csak valahogy ki kell terjesztenünk mindenkire.  Erről szól ez a rendezvény, erről szól az önmegvalósulás és erről szól ez a honlap is.