A Kundalini az eszköz ahhoz, hogy elérjük az Önvalót.
Az iszlám hagyományban a Kundalinit egy női arcú kanca, Al-Buraq jelképezi, aki a Prófétát Allah trónjához vezeti. Gábriel Arkangyal, aki a Prófétát kíséri, a következőket mondja Al-Buraq-ról:
”Nincs más ülés, mint Ő (Al-Buraq), ki eljutna Istenhez
Nem kapok jelet Istentől, csak őrajta keresztül:”
A nagy indiai szent, Gnyaneshvar, aki a XII. században élt, hasonló képet írt le.
Ő Shiva edényének nevezte, vagyis az Erőnek, amely kinyilvánítja a Szellemet.
„Ő a Világok Anyja,
A Lélek királyságának dicsősége,
Ő óvja gyöngéd csírázását
Az univerzális magnak.
Ő az Alak-Nélküli lingamja,
Shiva Edénye”.
Amikor a Kundalini (az Anyai Isten) felébred, magával emeli a Szellemet (Shivát, az Atyai Isten tükröződését, amely a szívben lakozik), és egyesül vele az agy limbikus területén (Indiában Sahasrarának nevezik) pontosan a thalamusz fölött, ahogy az orvostudomány nevezi.
A thalamusz görögül azt jelenti, hogy „nászéjszakai szoba”. Ez a pont az emberi lélek és az Isteni egyesülésének székhelye, a jóga állapota, és ez az Istennel való újraegyesülést jelenti, visszatérést a „kozmikus elszakítottság” után, amelyben egy férfiúi (Sada Shiva, Atyai Isten, Örökkévaló Szellem) és egy női (Adi Shakti, Kundalini) princípium differenciálódott. Ez a Férj és a Feleség újraegyesülése, az új (a platónikusok által nevezett) „hieros gomos”.
Ugyancsak a Kundalini felemelkedését és a Szellemmel való egyesülését szimbolizálja Hygiéné kelyhe és Epidaurosz kígyója, ami a gyógyszerkészítés művészetét is jelképezi.
„A Sahasrarában az Isteni Erő
Örvendezik Shiva társaságában:
Ez a valódi megszabadulás.
Ő általa (Isteni Erő vagy Kundalini) megismerjük
Az igazi Boldogságot.
Yoga Kundalini Upanishad (31)
Az Önmegvalósulás az élet legfontosabb szakasza, mert új dimenziót nyit bennünk: az emberi létezés isteni természetét.
A keresztényeknél ez a Második Születést jelenti, ahogy erről Krisztus is beszélt: „Bizony, mondom néktek, aki nem születik meg újból, az nem látja meg Isten királyságát”.
Lao-Tse ugyanezt a képet villantja fel előttünk: „Aki átöleli az Életet teljes egységében, az hasonló egy újszülötthöz”. Ez a szimbólum Indiában is fellelhető: az önmegvalósulást szanszkritül Dvijának nevezik, ami „kétszer született”-et jelent.
Ha születésről van szó, akkor nyilvánvaló, hogy ennek a kiváltója egy anyai princípium: ez nem más, mint a Szent Anya, a Kundalini.
Azután, hogy a Kundalini felemelkedik és a fontanella (kutacs csont) fölé szökken, a kereső kapcsolatba kerül az Adi Shaktival, a kozmikus energiával. Ekkor ez az energia egy élő vizű folyóhoz hasonlóan szétárad az ember egész lényében, örömmel és boldogsággal tölti fel.
Ez Buddha Nirvánája, a Zen Szatorija, a szufik Fanája.
Ez a valódi értelme a spirituális megkeresztelkedésnek.
Gwenael Verez: Az Anya és a Spiritualitás


