A nők századokon át szenvedtek, mert nem ébredtünk rá, mi a nők jelentősége és megfelelő szerepe az emberi társadalomban. Maga a társadalom, amely az ő teremtményük, megpróbálja ellenőrizni és irányítani a nőket. Keleten, mondhatjuk, hogy a fundamentalista befolyásnak köszönhetően, a nők nagy nyomás alatt voltak és erkölcsiségük inkább a félelmen, mintsem a szabadságon alapul. Nyugaton harcoltak a szabadságukért, de amit elértek, az hamis szabadság. Nyugaton a nőknek szabadságukban áll feladni minden társadalmi és erkölcsi értéket. Így mondhatjuk, hogy Keleten a nők többsége félénk, elnyomott és nem tudja kinyilvánítani magát, míg Nyugaton azt találjuk, hogy a nők többségét sex szimbólummá alacsonyították. Buzgók a testük mutogatásában; igyekeznek divat-hirdetésekben feltűnni és olcsó népszerűséget szerezni. Legtöbben elfogadták ezt a helyzetet, mert máskülönben nem tudták volna elviselni a Nyugat kaotikus világát. Amit Keleten a legtöbb nő megalázónak és lealacsonyítónak tart, azt Nyugaton nagyon dicsőségesnek tekintik.
Én mélységében láttam mindkét világot és úgy érzem, hogy amíg nem fordulunk egy újfajta kultúrához, melynek segítségével mind a keleti, mind a nyugati nők önbecsülése megnő és magas szintű erkölcsi normákat hoznak létre a társadalomban, addig sem Keleten, sem Nyugaton nem fogják a nők kiteljesíteni női sajátosságaikat. A sajátosság abban áll, hogy ha a nőket tisztelik nőiségük miatt, megértik, mire képesek; hogyan teljesíthetik ki magukat a szükséges képzéssel és teljes biztonságot nyújtanak nekik, akkor a nők biztonságossá teszik a társadalmat.
Az erkölcstelenség és a korrupció az a két rémes szörnyeteg, amely felfalja társadalmunkat. A korrupt és erkölcstelen emberek anyját kell, hogy okoljam, mert ezek nem teljesítették anyai kötelességüket. Az anya szeretetteljes nevelése az első és leghatékonyabb hatás, ami a gyermekeket kiváló állampolgárokká alakítja. Azok az anyák, akik sohasem próbálták gyermekeiket nagy törődéssel és szeretettel irányítani, azok a feleségek, lánygyermekek, akik a férfiaktól való félelemben élnek vagy destruktív kultúrákhoz fordulnak, nem teljesítették feladatukat mint családtagok, vagyis azt, hogy megerősítsék a férfiak erkölcsiségét.
Fontos azt is látni, hogyan bánnak a gyermekekkel ebben a két kultúrában. Keleten azt látjuk, hogy a gyermekek hallgatnak az édesanyjukra, hacsak nincsenek a fundamentalista kultúra befolyása alatt. Ez a kultúra alacsonyabb rendűségbe süllyeszti a nőket, akik arra valók, hogy a férfiak és a gyerekek uralkodjanak rajtuk. Ugyanez történik Nyugaton is. A gyerekek nem tisztelik az anyjukat és nem is hallgatnak rájuk. Úgy érzem, ez általában azért van, mert a nyugati nők több időt fordítanak testápolásra és a megjelenésükre, mint a gyerekeikkel való törődésre és az ő szeretetükre.
Keleten a gyerekek nem károsodtak annyira, mint Nyugaton. A kultúra, amit hagyományosan örököltek, nagyon mélyen gyökerezik bennük és az erkölcsi értékrendszer a legmagasabb rendű számukra, előbbre való, mint a pénz vagy a hatalom.
A Nyugat most tele van problémával. Bár van pénzük, nincs béke bennük és körülöttük.
Az az igazság, hogy a nők képviselik minden civilizáció és ország potenciális erejét. Nyilvánvaló, hogy a nők a teremtői és megőrzői az egész emberiségnek. Ez az a szerep, amelyet a Mindenható Isten rájuk osztott. A magok önmaguktól nem teremnek semmit. Az Anyaföld az, amely a virágokat, gyümölcsöket és adományokat adja. Ugyanígy az asszony az, aki a gyermeket szüli, aki táplálja a csecsemőt és végül is felneveli a jövő állampolgárát.
Sajnos a férfiak izomerejüket használták, hogy uralkodó pozíciót szerezzenek a nők fölött. Nem ismerték fel, hogy a nők kiegészítő és egyenlő, de nem hasonló partnerei a férfiaknak ebben az emberi vállalkozásban. Az a társadalom, amely nem ismeri fel ezt az alapvető igazságot és nem biztosítja a nők megfelelő szerepét, az nem civilizált társadalom. Van hazámban egy szanszkrit mondás: „Ahol tisztelik a nőket, és a nők tiszteletreméltók, ott lakoznak az Istenek.”
Most a mi feladatunk megérteni ennek a nagy erőnek az értékét, melyet Teremtőnk nekünk adott.
De mit látunk? Sem Keleten, sem Nyugaton nem voltak képesek a nők, hogy teljesen kinyilvánítsák nagyságukat. Én egyáltalán nem azt állítom, hogy az emberi társadalomban a nők szerepe csak az anyai szerep lenne, a gyermekek megszülése, oltalmazása, vagy a feleség, vagy a nővér szerepe. A nőknek teljes joga van arra, hogy egyenlő partnerekként részt vegyenek az élet minden aspektusában, a társadalomban, a kultúrában, az oktatásban, a politikában, a gazdaságban, a kormányzásban és a többi dologban. Abból a célból, hogy felkészítsék magukat erre a mindenre kiterjedő szerepre, rendelkezniük kell azzal a joggal, hogy képezhessék magukat minden tudományban. De ha anyák, nagy a felelősségük mind gyermekeikkel, mind a társadalommal szemben. A férfiak az ország politikájáért és a gazdaságért felelősek, de a nők felelősek a társadalomért. A nők támogathatják a férfiakat és persze vezető szerepet is vállalhatnak bármely pozícióban. De nem szabad elfelejteniük, hogy nők, akiknek erős anyai törődést és szeretetet kell kinyilvánítaniuk. Ha férfiasakká és agresszívvé válnak, nem tartható fenn a társadalom egyensúlya.
Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy amikor a nők jogait kérjük, hangsúlyoznunk kell a nők társadalom iránti alapvető kötelességeit is. A Nyugati nők, vagy azok, akik Nyugaton tanultak, a másik végletig jutnak el, amikor politikai, gazdasági, vagy kormányzati szerepet vállalnak. Hogy versenyezzenek a férfiakkal, sokkal önfejűbbé, önzőbbé és ambiciózusabbá váltak. Nincsenek meg többé megnyugtató és kellemes tulajdonságaik, melyek képesek fenntartani az egyensúlyt. Épp ellenkezőleg, domináló, gyönyörkereső egyénekké válnak.
Kiegyensúlyozott nőkre van szükségünk, hogy kiegyensúlyozott legyen az emberi faj és meglegyen a belső békéje.
Azt mondhatják most Önök, hogy mindez kiváló elméletben, de hogyan érhetjük el a gyakorlatban az egyensúlynak ezt az állapotát? Hogyan vethetünk véget a konfliktusoknak és az összezavarodottság mai állapotának? Hogyan teremthetünk békét minden egyes elmében és szívben?
Nagyon alázatosan kijelentem, hogy van válasz ezekre a kérdésekre. Van egy Út.
Részlet Shri Mataji beszédéből, amelyet 1995. szeptember 13-án mondott Pekingben, a Negyedik ENSZ Világkonferencia a Nőkről rendezvényen.


