Maharashtra túra (4)

Mahurgad vagy Mahur közismert, híres zarándok hely. A dombtetőn a 800 éves Devi templom, a hindu zarándokok által látogatott. Shri Mataji, Mahasaraswati erejének a megnyilvánulásaként említi.

mahasarasvati-kozelrol_cr

Wardha és a Gandhi ashram egy korábbi cikkben már szerepelt. Gandhi 1934-ben érkezett ide, és innen folytatta szabadságharcát. Shri Mataji többször beszélt Gandhiról és az ashramjában szerzett személyes tapasztalatairól. „A győzelem kivívása után – amelyben sok-sok ember feláldozta minden vagyonát – a lelkünk szabadságát is el kell érni, megszabadítani a lelkünket a kapzsiságtól, testi vágytól, haragtól, kondícióinktól, rettenetes egónktól, attól, hogy a testünk a kényelem rabszolgája legyen.

ashram_szabalyai_cr

Gandhijinek különleges vonzereje volt, ugyanakkor rendkívül szigorú volt. Nem tűrt semmi képtelen, ostoba dolgot. Minden reggel meg kellett tisztítani az ashram egész területét, a wc-ket. Hideg vízben hajnali 4 órakor megfürdeni, tekintet nélkül a származásra, életkorra. Közben a kígyók mindenütt csúsztak-másztak, de nem martak meg senkit. Hajnali 5 órakor Mahatma Gandhi beszédet tartott. Senki nem panaszkodott, mindenki abban próbált versengeni: mit tudok tenni, hogy tudok rendben lenni? Senkit nem érdekelt a kényelem. Emberek, akik korábban hatalmas autókon érkeztek a házhoz, legközelebb vonaton jöttek, az állomástól pedig gyalogoltak. Hallgatták Őt és követték.”

2keposssze_jonagy1

Utunk következő állomása Ramtek, korábbi nevén Ramgiri. Shri Ramaról kapta a nevét, aki Lankára vezető útja során tartózkodott itt. A hegy tetején huszonhét templom található, és kilátás nyílik a varázslatos Ramsagar tóra.

ramtek-templomai_cr1ramteki-templomok_cr2

ramsagar-to_cr3

Az idézet  Shri Mataji Nemzetközi szemináriumon, Bordiban (India) elhangzott beszédéből részlet

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

Gravatar
WordPress.com Logo

Please log in to WordPress.com to post a comment to your blog.

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.