Aurangabadból a Lunar tóhoz folytattuk utunkat. A buszon tartózkodás jó hangulatban telt, „hangosbeszélő” segítségével sorra bemutatkoztunk, és annak ellenére, hogy nagy volt a forróság – a légkondicionálásnak köszönhetően – csak a teaszünetek idején, a megállásnál csapott meg a hőség.
Aki efféle utazásra vállalkozik, jó tudnia, hogy Indiába nem a nyugati kényelemért érdemes jönni, hanem a gyökerekkel való találkozásért. Én se voltam ilyen tudatos az első utam alkalmával. Sok mindennel kellett szembenézni, és nemcsak olyasmivel, ami kívülről jött. Valójában, ha eléggé elszánt az ember, gyorsított lehetőséget kap a fejlődésre, változásra csak legyen kitartása. Ugyanakkor sok körülmény segít abban, hogy ne futamodjon meg, például, a visszaúthoz a repülőjegye adott időpontra szól. Előfordul, hogy a nehézségek fokozódnak egy pontig, és ha akkor se adom fel, történik egy fordulat, és a probléma megoldódik. Például, amikor először voltam Indiában – néhány hónappal azután, hogy megkaptam az önmegvalósulást – a hétköznapi közlekedésben használt buszon tettünk meg tizenkét óra alatt kb. 300 km-t. Nem volt légkondicionálás, nagy volt a zsúfoltság és a meleg, egy fiatal hölgy teljes súlyával rám nehezedve aludt. Elviselhetetlennek éreztem, egészen addig, amíg az nem jutott eszembe, „hiszen a lányom is lehetne”, aki egyébként vele egyidős. A szeretetnek az ereje, ami akkor engem átjárt, teljesen könnyűvé tette számomra ezt a helyzetet, és már nem éreztem a testének a súlyát.
A Lunar tó egy meteorit becsapódásakor keletkezett kb. 50 000 évvel ezelőtt. A világ harmadik legnagyobb sósvizű tava. A Rigvédában említik először, történelme során különböző uralkodók fennhatósága alá tartozott, és a neve is változott. A Ramajánából ismert Shri Ráma, Laxmana és Sita járt itt a Shri Lankából visszavezető útjuk során és később a Mahábharátából ugyancsak ismert Pandavák vettek szent fürdőt ezen a helyen.
Igen meredek úton, hatalmas kőtömbökön juthatunk a tópartra, ahol nyolc templom található. Gazdag és különleges a növény- és állatvilága, a talaj mágneses port tartalmaz.







