Szeretettel főzni – első rész

Shubhangi Széchy

shubhangiszechy-128Ezt a címet viseli az a szakácskönyv, mely Shri Mataji receptjeit gyűjti össze. Szerencsém volt résztvenni a könyv elkészítésében és most szeretnék elindítani egy sorozatot, ahol néhány kedvencemet mutatnám be Shri Mataji receptjei közül.

“Mi az oka annak, hogy az emberek, éljenek a világ bármely részén, úgy érzik, hogy a legjobb étel az, amit az édesanyjuk főz? Talán az, hogy az ízek, melyeket gyermekként megszerettünk velünk maradnak egész életünkben? Lehet. Talán az, hogy az ételek, melyeket gyermekkorunkban ettünk később is felidézik bennünk azt a gondoskodást és biztonságot, amit gyermekként éreztünk? Talán. Vagy talán az, hogy egy édesanya nem csupán a legjobb hozzávalókból főz, hanem hozzáad az ételhez egy másik nagyon fontos alkotóelemet, amit úgy hívnak SZERETET. Ez az oka annak, hogy az édesanya főztje az egyetlen, ami valaha is megközeliti az Ambroziát és Amrutot, az Istenek elixírjét.”

Nekünk, indiai háziasszonyoknak nagyon fontos, hogy mindenki kedvenc ételét el tudjuk készíteni. Ha vendégül látunk valakit, megpróbáljuk kideríteni, mi az, amit nagyon szeret, és akkor azt az ételt főzzük meg.

cwl-small

Ebben a sorozatban szeretném bemutatni az indiai konyha hagyományait, a különböző fűszerek és az Ayurvéda kapcsolatát, illetve azt, hogy a különböző ételek, hogyan hatnak finom energiarendszerünkre, a csakrákra és energiacsatornákra.

Szeretettel főzni – első rész bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Nagy Szeretettel üdvözlöm. Egy gondolat és saját tapasztalat.
    Amikor elkezdek főzni mindig arra gondolok, milyen fontos, hogy pozitív energiát, rezgést küldjek az ételbe, és az teszi a dolgát, látom a párom szemében, a gyermekem mosolyában, hogy találkoztak.

    Igy főzők régóta, bár sokan megtennénk e “csodát” rohanó világban, akkor több megbékélés, tolerancia, szeretet működne körülöttünk. Világunk szebb lenne, és nem hallanánk annyi bajt, bánatot, gondot.
    magam részéről hirdetni fogom a szeretet eme útját.

    Fénnyel teli szép Napokat.

    Nataly

  2. Shubhangi szerint:

    Kedves Nataly!
    Nagyon örülök, hogy leírta saját tapasztalatát. Gondoljon csak bele, hogy ha az ember eléri a jóga állapotát és összakcsolódik az egyetemes szeretet forrásával a Kundalini felébredése által, akkor milyen pozitív energiákat tud közvetíteni. Erről szól a Sahaja Jóga.

  3. Vincze Mihály szerint:

    Hello!
    Azt szeretném kérdezni, hogy a fenti könyvet hogy rendelhetem meg?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

Gravatar
WordPress.com Logo

Please log in to WordPress.com to post a comment to your blog.

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.