Középső energia csatorna – Sushumna Nadi

Az “arany középút” a legtöbb kultúrában ismert kifejezés. A Sushumna csatorna saját spiritualitásunkhoz vezet el bennünket. Amikor ez a csatorna felébred bennünk, akkor a Kundalini energia átáramlik minden csakránkon és elháritja azokat az akadályokat, melyek a meditáció útjában állnak. Ez a belső megtisztulás tesz minket képessé arra, hogy érzékeljük a vibrációkat, azaz a hűvös szellőt, mely fejünk felett és a tenyerünkben is érezhető.

A középső csatorna nem ismeri a szélsőségeket. Erejét a gondolatokon, vágyakon és kondicókon túl fejti ki. Éltetője a halhatatlan lélek, az Atman. A Sushumna nádi a meditálót az elképzelt világ kulisszái mögé vezeti, hiszen ez nem más, mint a fuvola, melyen az isteni fuvallat áramlik át.  A dallam pedig, amit játszik nem más, mint a megvilágosult jógi tudatosságában megnyilvánuló kétségek nélküli tapasztalat, ami az egyén istenivel való azonosságának bizonyossága.

Középső energia csatorna – Sushumna Nadi bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. szabo szerint:

    Tisztelt Sri Mataji, Sahaja központ!
    Soha ilyen egyszerűen és világosan megfogalmazva nem olvastam a fentiekről! A misztikusság és a kiválasztottság felsőbbrendűsége sompolygott a korábbi (máshol olvasott, hallott) előadások, írások, magyarázatok mögött! Az itteni, nem ilyen!
    Köszönöm az érthetőséget, és ezt az elérhető közelséget (lehetőséget). Ajánlom sokunk figyelmébe!
    Tisztelettel Szabó I.

  2. Sandor szerint:

    Kedves Szabó I!
    Nagyon örülök, ha sikerült ezt elérni, hiszen Shri Mataji célja pont az, hogy mindannyian átélhessük és megtapasztalhassuk azt, ami oly sokáig csak a kiválasztottak kiváltsága volt.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

Gravatar
WordPress.com Logo

Please log in to WordPress.com to post a comment to your blog.

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.